Cubido Magánistálló és Versenypark
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatás
Indulás: 2011-05-30
 
Menü

Főoldal >>

Magánistálló >>

Versenyek >>

Vendégkönyv >>

Hirdetőkönyv >>

 
Chat

A chatbe kérem a verseny eredményeket! ;)

 
 
Főoldal

Könyvek, időhiány és még sok minden

Sziasztok! Megint régen írtam és ezt restelem. Nem nagyon haladok az oldallal, pedig kiteszek minden tőlem telhetőt... Egyébként nekünk holnap adják a könyveket. Tehát a holnapi délutánum azért lsz foglalt, mert mire megkapjuk az is egy fél óra és kettőre kell menni, tehát ez már fél három. Még meg akarom majd nézni őket az is egy fél óra tehát már három óra. Utánna teszek rájuk cimkét, az úgy egy negyed óra, már negyed négynél járunk :(. Aztán valamennyit beborítózok, hát az olyan fél vagy háromnegyed óra. Tehát mer majdnem négy óránál járunk. Aztán még kiválasztom hozzá a füzeteket ujjab fél óra...... Már fél öt. De ha még megcsinálom az összes könyvet akkor lesz az öt vagy fél hat is. Na de nem akarok panaszkodni. Most leírom azt a felsorolást amit az előző bejegyzésben is leírtam igaz nem sokat változott xD:

- Kép galériák feltöltése
- Galériák átlinkelése
- Új kezdőképek berakása
- Maradék lovak boxainak megcsinálása
- Versenyeket kiírni
- Versenyekre nevezni
- Adatlapok középre állítása
- Az eredményekhez beírni a kategóriákat
- Elite cserkék kérése

Ennyi lenne mára majd lehet, hogy még jelentkezek! Sziasztok!

2012.08.21. 11:59, Fruzzs Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

CSS Codes
Licitek ahol licitálok
 
Büszkeségfal

Verhetetlenek: (+201)

még senki

Profik: (151-200)

még senki

Kiválók: (101-150)

még senki

Alakulók: (51-100)

még senki

Jók: (31-50)

még senki

Felfedezettek: (11-30)

Enchatr, Tequila, Present,

Kezdők: (0-10)

Rúfusz, Valentino, Enzo, Story,  Angel, Happy, Heart, Dance, Princess, Roky, Suprise, Lady, Incredible, Cassyna, Mea Love, V, Apple, Captain, Sidney, Emmi, Arro, Light, Project, Titanium, Po, Lyuu, Efezja, Ready,

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!